Dátum: 2024 március 28. (csütörtök) | Gedeon, Johanna

UTE Triatlon szakosztály története

Egyesületünkben 1991-ben alakult a Triatlon szakosztály Horváth László vezetésével és Molnár Erika, Lehmann Tibor, Vass Éva, Zsódér Zsolt versenyzőkkel.

Az új szakosztály megalakítását Gedővári Imre és Weglárz Iván sportvezetők kezdeményezték és jelentős anyagi és erkölcsi támogatásukkal nagymértékben hozzájárultak a sikeres és eredményes munkához.

Az úszókkal közös pályán, Tóth Csaba úszóedző segítségével, egy év alatt felfuttattuk a szakosztályt 37-40 főre, pedig a megalakulási megállapodás értelmében, önköltséges volt a szakosztály.

1994-ben a Lichtensteini Junior EB-n Molnár Erika V. helyezést ért el. Ez volt az első nemzetközi eredménye a szakosztálynak.

Az sikerességet évekig fenntartotta a Molnár Erika, Lehmann Tibor és Zsódér Zsolt hármas, akik nemzetközileg is eredményesek tudtak lenni. Molnár Erika az első felnőtt évében 1998-ban - először európaiként - Világkupát nyert Stockholmban. Ezt követően EB-n IV és V. helyezést ért el 1996 és 97-ben. 1998-ban a Perthi VB-n 10. helyezett lett. 2005-ben Molnár Erika befejezte versenyzői pályafutását, családalapítási tervekkel, és ezzel a szakosztály eddigi legeredményesebb versenyzőjét kellett elbúcsúztatni.

Az elmúlt 25 év alatt több tucat Magyar Bajnokságot nyertünk különböző korosztályokban és nemzetközileg is egyre eredményesebbek tudunk lenni.

Jelenleg közel 50 igazolt versenyzővel rendelkezünk, közöttük erős utánpótlás bázissal és valamennyi korcsoportban induló triatlonosokkal, egészen a 75+ veterán korosztályig.

A szakosztályban versenyez Rojik Dóra, aki 2015-ben veretlenül végzett a serdülő triatlon ranglista élén és lett az UTE Ifjú Csillaga.

Rajta kívül folyamatosan hozza az utánpótlás eredményeket Schuchmann Eszter, Newell Seth, Petrov Farkas. Több aranyjelvényes és Heraklész korosztályos válogatott csapattagunk van.

Antal András, Fábry Kristóf, Major László és Roa Pölöskei Santiago már sprint és olimpiai távon méretik meg magukat, rendszeresen dobogós helyezésekkel.

Felnőtt, senior és veterán csapattagjaink folyamatosan indulnak hazai és nemzetközi aquatlon, duatlon és triatlon versenyeken, ezzel is öregbítve az UTE Merida Triatlon hírnevét.

Képek

UTE Karate Szakosztály képei című gallériából ízelítő

Videó

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41